ELÉRHETŐSÉGEK
- Zsolnai Endre főszervező
- endre.zsolnai@mikulasgyar.hu
- +36/30-432-0315
SAJTÓANYAGOK
A MIKULÁSGYÁR 2025. évi rendezvényének hivatalos sajtóanyaga
Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervezője azt kéri: elsősorban tartós élelmiszereket (konzerv, tészta, liszt, cukor, rizs, olaj), burgonyát, almát, narancsot, csokoládét, kekszet, zöldséget, gyümölcsöt, ivóvizet, illetve tisztálkodási- és fertőtlenítőszereket hozzanak.
“A MikulásGyár karitatív fesztivál a Somló Tamásról elnevezett színpadon mintegy 80 ingyenesen látogatható gyermekműsort és könnyűzenei koncertet szervezett az adományozó közönség számára” – mondta Zsolnai. Az előadások, játékok, rendezvények célja, hogy minél több embert csábítsunk a gyűjtőpontjainkra, minél több adományt gyűjtsünk. A MikulásGyárat ismerő adományozók már tudják, hogy mi nem pusztán kérünk tőlük, hanem adunk is nekik: elfoglaltságot, programot, élményt.
Szándékaink szerint mintegy 110 ezer kilónyi adománnyal segítjük majd 45 település kb. 10 ezer gyermekét. Az adományok átvétele személyesen történik a települések vezetőségei és családsegítői által, így közvetlenül és dokumentáltan a családokhoz kerülnek az adományok.
Idén az eddigiekhez képest is nagyobb élelmiszer adományt biztosítunk az Oltalom Karitatív Egyesület részére. Az Egyesület az évek óa tartó kormányzati ellehetetlenítés miatt kétségbeejtő helyzetbe került, az alapvető működési feladatait is nehezen tudja ellátni.
December 6. és 21. között a II. kerületi Marczibányi téri Sportcentrumnál, a jégpálya tőszomszédségánál várjuk az adományokat.
Budapes legújabb városrészében a BudaPart-téren is várjuk a felajánlásokat. A Kopaszi-gátnál épült modern irodaházak és lakóépületek területén sok plusz adományt remélünk, ide december 1. és 21. között hozhatják az adományokat.
Az Örkény Színház immár harmadik alkalommal csatlakozik a MikulásGyárhoz. December 1. és 17. között az előtérben kihelyezett nagy adománydobozba várják a felajánlásokat.
Joulupukki a megnyitó után indul 9 napos országjárására, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a MikulásGyár meghívására és szervezésében találkozik a gyermekekkel országszerte.
Gyűjtőpontjainkon a MikulásGyár gondolatiságát az önkénteseink öntik tettekbe kb. 5 ezer óra munkával.
Köszönjük partnereink segítségét.
A MikulásGyár várja magánemberek, vállalkozók és cégek pénzadományát.
A sajtóanyag teljes terjedelmében megtalálható a www.mikulasgyar.hu/sajto oldalon.
További információ: endre.zsolnai@mikulasgyar.hu, +36 30 432 0315
Budapest, 2025. december 1.
2025. november 28. – A tavalyi év összefoglalója:
2024-ben – többek között – Villány, Drávaszabolcs, Kémes, Tázlár, Lajosmizse, Felsőlajos, Lőrinci, Petőfibánya, Hodász, Nyírmeggyes, Jármi, Papos, Őr, Kántorjánosi, Ercsi, Százhalombatta, Akasztó, Kaskantyú, Tabdi, Fülöpszállás, Göncruszka, Telkibánya, Abaújvár, Solt, Borsosberény, Nógrádsáp, Szajk, Újsolt, Bácsalmás, Kistelek, Balatonakali, Balatonudvari, Örvényes, Tüskevár, Monor, Háromfa, Dány, Tatárszentgyörgy, Pilis, Terem, Balatonkincses, Hidasnémeti, Tornyosnémeti, valamint a Százhalombattai Családok Átmeneti Otthona és az Újbudai SNI Szakiskola kapott egy-egy nagyobb mennyiségű adományt a MikulásGyártól.
99.100 kilógramnyi adományt gyűjtöttünk és osztottunk szét a szegény gyermekek között. Ez az elmúlt 4 év mindegyikéhez képest legalább 30%-os növekedés.
Ehhez 1.450 önkéntesünk 4.900 órányi munkával járult hozzá.
Szerveztünk és lebonyolítottunk 92 ingyenes programot, a gyermekeknek játéklehetőségeket biztosítottunk, fogadtunk kb. 1.700 környékbeli óvodást/iskolást, és kb. 6.500 adományozót.
Az Örkény Színházban a színes nagy ládánk is sokszor telt meg, összesen legalább 1,5 tonna adománnyal.
Joulupukki Kőbányán, Gyálon, Bábolnán, Körmenden, Gyulán, Erzsébetvárosban, Zalakaroson, Visegrádon – és természetesen több alkalommal – a MikulásGyárban is találkozott a gyermekekkel. Különösen megható volt, amikor Tarnaörsön látogatta meg a szegény gyermekeket, valamint Dunaújvárosban a Wesley-Da Capo Művészeti Iskola növendékeit és a Dankó utcában az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által üzemeltetett intézmények lakóit.
Zsolnai Endre főszervező